A redőny résein át fény festi szobánk falát.
Mezítelen bőrünket árnyak kései szabdalják.
A kéj ideghálózatán átsuhan a borzongás,
a testmelegedben rejtőző elektromosság.
De ebből a szikrázásból se’ lesz lángolás,
testformáló szedercsírás sejtosztódás.
Ölelésünk üres, mint a csillagtalan ég.
Csak a vérhold ég az ég peremén,
s bennünk a kijózanító felismerés.
Most kíméletlen leszek, emlékeink boncasztalánál sebész.
Tudom, hogy neked fáj ez a vértelen műtét, ez a kegyetlenség.
Ahogyan rongybabád méhéből kidarabolom a kanócmagzatot,
fájó emlékünk időmetszetét, mely olybá tűnt, hogy rég halott.
De én látom arcunk hasonmását, azt a gyermekábrázatot,
azt az alakot, aki közös szégyenünk kísérteteként feltámadott.
Ha akarod, elmenekülhetsz, nem kell nézned, elfordulhatsz,
amíg feltárom újra és újra eltemetett múltunkat.
Nyitok neked egy ösvényt, a láthatárig egy új utat.
A horizont alá elbújhatsz, onnan talán más a látvány.
A senki földjén lehetsz hontalan, hol más is járt már.
De ez a száműzetés csakis a képzelet játéka.
Egy elvetélt élet elől nincs menekvés.
A feledés sem lehet igazi menedék,
ha szerelmünknek nincs ajándéka.
Némán vonszoljuk magunk után az éjszakát.
Virrasztunk, árnyakat vetít ránk a gyertyaláng.
Egymásba olvadunk a közös bajban,
mint a meddő mag a terméketlen magba.
Szűcs János: (üres ölelés – csillagtalan ég) MP3
Barbinek Péter Jászai-díjas színművész előadásában