(…miközben Ukrajnából menekülnek…)
Nem látod a roncsokat? –
szilánk szabdalta fák húsát,
sebzett aortákból fakasztott
szökőkutakat?
Nem látod Ofélia-hullák
homlokán a sápatag holdat? –
sötét folyón, hínártorlaszok közt,
sodródva utaznak,
mint hófehér vitorlás hajók,
hattyúnyakukon hullafolt.
Nem látod a roncsokat?
Hullám hátán hullám;
uszadék fán halak
úsznak az utcán –
riadt szemükben
pucér rettenet ül.
Fészkéből kirepül
az acéltollú keselyű.
Tombol a háború démona.
A házukból, hazájukból
kibombázottaknak
hontalanság az otthona.
Nem látod a romokat?
Téged is megrontottak.
Koponyádban legbelül
agyvelőd penésze ül:
arzénzöld gondolat.
Az ordas hazugságokkal
bélelt, színes szóvirágokból
font szónoklat, az alattomos
háborús hisztéria fondorlata
tart fogva. Ez a fantomféreg
észrevétlen megmérgez,
önzővé, részvétlenné tesz;
hamis eufóriát ébreszt.
Megvilágosodtál, úgy érzed.
Nem riasztod a sötétet.
De lassan vér szivárog át
a hófehér gyolcskötésen.
Riadtan körülnézel.
Józanul vagy részeg;
zavarodban fütyörészel.
Azt reméled: téged
a háborús végzet elkerülhet…
….miközben Ukrajnából
menekülnek…
anno Domini 2022. (04. 03.)
