Szűcs János: Plátói

Óceánt érzek, sós ízekkel szeleket.
Fantomhullámok ringatnak, ez részegít.
Úgy tűnik, hogy partot érhet a szerelem;
ez csak képzelet, mit az elme közvetít.
A háttér fehér sziklaszirt, zöld lombokkal
éled húsomban a tavasz, bennem feszülsz.
Lázasan küzdök tomboló hormonokkal.
Elképzellek magam mellett, meztelenül;
gyermekistenek ilyenek, szentképeken.
Sziluettedet mutatja minden árnyék.
Fáj a távolléted, közelséged éget.
Minden oly képlékeny fantáziajáték.
A közel is messze van, el nem érhetlek,
csak a képzelet láttatja, hogy rám találsz.
Bennem az igaz szerelem még éretlen.
A fészkében szárnyaszegett a kék madár.