Zuzmósömörtől pettyezett,
szárnyaszegett angyaltorzót,
porlepte műkőszellemet
takarja sírkerti bozót.
Fejében üres szemüreg:
életidegen tekintet –,
nem lehet szentlélek tükre;
nincs sugara, nincsen színe.
Rég senki sem látogatja –,
azt sem ki alatta pihen;
nevük egy a kárhozattal,
nem hiányoznak senkinek.
++++++++++++++++++++
Ősz van. Párolog a hitem,
sárga levelek szárnyalnak.
Föld alatt vagy régen, kincsem –,
fölötted torzó árnyalak.
Megbántam ezerszer, hidd el,
hogy régen megtagadtalak.