angyalbakancs zúzza szét
az áspiskígyó-bestia fejét
mielőtt sötét lelke elvonulna
a határon túlra a máslét felé
mielőtt végleg kimúlna
szétszórja gyűlöletét
mérgét köpködi feléd
acélt élez egy kéz
villant hideg pengét
kockás bőrét a hosszú
húsról lenyúzza
a háta mögé dobja
ami maradt a dögkútba
így diktálja a dogma
hogy meg ne rontsa
hogy utol ne érje soha
a legyilkolt bosszúja
csak így nyílik ki a tér
előbb egy keskeny rés
majd a délibábba oltva
vibrál a végtelenség
átvérzik rajta a remény
a fény sebzett hússal
és vér hull a betonútra