Keltétől nyugtáig a naptüzek
lángra lobbantják az égi azúrt;
élőre és holtra rótt jel üzen,
s világunk zenittrónjáról az Úr.
Elhagy az anyag, páráll a lélek!
Írva van az időkapszulában:
„a végzetben új végkezdet éled,
még ha por sem maradhat utána.”
Meg is állhat, akár évezredig;
az idő nem méri önönmagát,
a jelenig mégis megérkezik:
a határ itt van, és nem odaát!
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
