(Édesapám emlékére)
Haldoklik.
Dolgos kezein kidülledt erek deltatorkolat rajzolatai.
Darabosan remegő hangok hagyják el ajkait;
mintha súgva, kicsit nyögve mondana is valamit.
Haldoklik.
A meghasadt ég alján füstölgő máglyák gyúlnak,
durva szelek barangolnak;
az opálos ablaküvegen monoton,
kövér esőcseppek dobpergése;
így üdvözli, köszönti őt
élte végső reggelén az utolsó virradat.
Haldoklik.
Rettenet-rengetegben kőszoborként állok,
párák gőzében, majd a fagy hideg ölébe vetve:
t e h e t e t l e n.
Az idő megkocsonyásodott medúza bennem,
minden csalánozó sejtje bőrömet kívülről-belülről égeti.
Agyvelőmre fehéren gőzölgő, sötét meteorkövek hullanak;
s úgy érzem magam, mint ki zátonyra futott hajók
éles uszadékai között úszva keres, kutat kiutat.
De vajon van-e vészkijárat ebből a fekete szeánszból?
Haldoklik.
Állok a döbbenettől porig sújtva,
felém hömpölygő mocskos víz,
sárga rögök keserédes illatának,
krizantémok szagtalan polip-szirmainak
képzetével: az időből kizárva;
talpig megkövülten, kőgyökerek foglyaként.
Meghalt.
Körülvette őt a halálatoll.
És akkor minden elveszni látszott, mi adatott.
De halálának halk lélekfuvallatában,
Én, pogány,
először éreztem azt, hogy feltámadhatok.
Szűcs János: Brutális sirató MP3
Barbinek Péter Jászai-díjas színművész előadásában