Szűcs János: Bolyongás

Félálmomban botorkálok.
Kikészít a tegnapi álom:
spórától duzzadó üszökgomba.
Ha nem szórná tele szemem
alját szénporral, színes filmet
láthatnék, teljesen ébren, most csak
fekete-fehérben nézem, ahogy
megreped az emlékezet burka.
És mint az újszülött rovar
száradó szárnya, kibomlik
egy rég látott álomlátomás mása.
Úgy tűnhet másnak, hogy
ebbe a kópiába vagyok bezárva,
pedig keresem az utam, hátha
valahonnan valahová vezet.
De lágy léptekkel nem kísér el
a könyörület: elveszett.
Erőszak folyik az erekben.
Terhem égtájak keresztje.
Iránytű mágnese helyett,
a madarak röpte vezérel.
A tél fehér emlékével
a május észrevétlen ér el.
Másnak szakadt sarujában,
út előttem, por utánam.
Utcáról utcára bolyongok.
Zárva vannak kapuk, ablakok.
A természet hiába tombol;
nem tudom, hogy hol lakik,
aki boldog: a szerelmesen
világtalan. És nem tudom
hová bújik el, a tavasz elől,
a fájdalmasan józan boldogtalan.