A tapétán elfonnyadtak a virágok.
Észrevétlenül hervadtak el,
ahogy a porszemek lerakódnak
a sötét sarkokban percegő,
ízelt bogárlábakra.
A szekrény tetején hólyagpapírral
lezárt befőttesüvegekben
penészedik az idő, zöld szakállt ereszt.
Néhány cseresznyeszem kipislog,
visszaemlékszik ropogós korára,
s hogy hancúrozó gyerekek
másztak értük a fára,
és fülükre akasztották a vérpiros bogyókat.
Nem hancúrozik már senki
a kora tavaszi csurranó aranyban,
a mélyvörös cseresznyeajkak
szöglete is egyre sarkosabb,
és keresztbe-kasul mélyülnek a repedések.
A rézbarna ősz pátyolgatja egy ideig
a fák nyár égette sebeit,
de hát jön a tél, és majd el kell menni.
Az öreg szekrény reccsen csak egyet,
ahogy egyik lábáról komótosan
a másikra nehezedik.
