Egyszer voltam árva gyerek,
rúgott borjú, ijedt szemek.
Egyszer voltam gonosz kamasz,
lázadó és csöppet ravasz.
Egyszer szorgos nemzetszolga,
aztán bámultam a holdra,
s verset írtam. Kinek kellett?
Virrasztottam halott mellett.
Rossz feleség, jó szerető,
lusta asszony, isteni nő.
Hetedikként sírba szállok,
koszorút ne! Csak virágot.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
