Dalát a nyár ma végigénekelte,
s a kert alatt osont a rőt avarban.
Az őszi bánat ül nyakunkba lassan.
Lepelbe burkolózva jő az este.
A tó fölött a méla ködbe rejtve,
alig derengve szól egy árva dallam.
Talán a fűzfa álma nyughatatlan,
s a sípja sír az életen merengve.
A lenge szél szelíd esőt terelget,
csupasz faágak intenek feléje.
A szomjazó mező s a rét is ázik.
A néma csönd betölti most a lelket.
Fióka száll a fészkelő helyére,
s a jámbor ember is pihenni vágyik.
Hajnal hasad, vagy megtörik, borúlátásom küszködik, derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom, mezőkkel. Hol vagy vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás erő? Patak frissítő
Évődő szemekkel rád tekint, tárt karjai el sem érnek, tovább néz, lángoló kezeit eléd tolja; nem érted üvöltő hangon leírt versemet.
Még egy utolsó dobás, biztatom magam, hallom, koppan a pohár, perdül a kocka. Szívem torkomban dobog, kezem ökölben; miközben fohászkodom, nézem bűvölten. Ereimben száguldó szenvedély
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
