Olyan furán berreg ez a csengő. Mint valami régi légósziréna, ami bombázásra figyelmeztet. Vagy valami más, nagy veszélyre. Csak röviden nyomjuk meg, nem akarjuk megtudni, mi az a veszély. Aztán kinyílik az ajtó, és egy kövérkés néni döcög ki rajta. Kiabál is közben, hogy jövök már, jövök.
Az elmúlt hetekben egész szimfóniát hallgattam végig a magyar csengők kínálatából. A Für Elise kapucsengősített verziójától az idegesítő bimbammig minden megvolt. Ha az ember végiglátogatja a rokonságot, ez vele jár. A döcögős néni is rokon, de nem az enyém, hanem a menyasszonyomé. Meghívót hoztunk neki.
A kapuban puszi, puszi, igen, én vagyok az a híres barát, vagy hát már vőlegény, csókolom, köszönöm, hogy fogadni tetszik, és már mondja is, hogy menjünk bentebb, ne ácsorogjunk az utcán, mint a verebek.
Bent leültet minket az asztalhoz. Közben elmeséli, hogy tudja ám, miért jöttünk, a leendő anyósom már hívta, hogy biztosan itthon legyen, ha érkezünk. De nem kellett volna emiatt aggódni, nem megy ő már sehova. Nagyon örül, hogy jöttünk. A spájzba is eldöcög, és kisvártatva előkerül egy tányér pogácsával. Friss, ma sütötte.
Azt mondja, nem nagyon süt már senkinek, alig jön hozzá valaki. Péter bátyátok is meghalt már vagy három éve, ő még szerette a pogácsáját. Azóta nem is nagyon sütött, de most úgy gondolta, hátha nem felejtette el, hogyan kell. Vegyünk csak bátran, lehet, hogy kicsit sótlan, de jóízű az azért. És tényleg az. Sótlan, de igazán jóízű.
Aztán hozna bort is. Mondjuk, hogy köszönjük, nem kérünk, autóval vagyunk. Erre persze rögtön jön, hogy de csak nem vezettek mindketten? Nem, mondjuk, de nem iszunk alkoholt. Jól van, jól van, nem erőszak a disznótor, jegyzi meg, de azért hozzáteszi, hogy Péter bátyátoknak bezzeg nem kellett volna kétszer mondani.
Végül előhozakodunk azzal, amiért jöttünk. Meghívnánk Enci nénit az esküvőnkre. Augusztusban lesz. Megnézi a meghívót, jaj, de szép, csak a szemüvegem nincs most kéznél, mi is van ráírva? Elmondjuk. A helyszín ez, a dátum meg az. Bólint, hogy biztos nagy esküvő lesz, mert nagy a család. És hogy jólesik neki, hogy az ilyen öregasszony is eszünkbe jutott, mint ő.
Aztán elmeséli, hogy emlékszik-e még a leendő feleségem arra a nyárra, amikor itt nyaralt. Emlékszik, bár már jó régen volt. Igen, még tán óvodáskorú lehetett. Hogy milyen szabad nyár is volt az. Meg forró. Olyan meleg, hogy egész nap csak pucéran szaladgált ide-oda a szobában. Még egy bugyit sem lehetett ráadni. Aztán Péter bátyátok mondta, hogy ha úgy akar, hát hadd legyen úgy. Itt úgysem szólja meg senki, a tyúkoknak, meg a malacoknak aztán édesmindegy. Nevetünk ezen. Mondjuk most is elég meleg van, de valószínűleg Enci néni lepődne meg a legjobban, ha mi ketten pucéran jöttünk volna. Ezt a poént nem mondom el neki. Lehet, nem díjazná. Meg lehet, hogy a mai tyúkok és malacok már nem olyan elnézőek, mint régen. De azért elképzeltem. Lehet mégis én vagyok a disznó.
Aztán kicsit beszélgetünk még Enci nénivel. Elpanaszolja, hogy az öregség mennyi bajjal, meg betegséggel jár. Hogy az orvosok meg nem csinálnak semmit. Hetekig, hónapokig kell várni a vizsgálatra, aztán meg úgy bánnak az emberrel, mint a pokróccal. Bezzeg régen, akkor még volt tisztesség, de mára már semmi nem úgy működik. Ezért is fontos, hogy szeressétek egymást, mondja. Mert csak ez ment meg a világtól. Neki is Péter bátyátok volt az egyetlen vigasza. Most, hogy már nincs, nem is nagyon van miért felkelnie.
De azért nehogy azt higgyük, hogy ő ilyen besavanyodott öregasszonnyá változott. Tud ő még örülni a dolgoknak. Mondjuk ennek a mi esküvőnknek igazán örül. Majd gyűjt is egy kis pénzt a hozományba. Ne is próbáljuk meg lebeszélni, tudja ő, hogy elkél a segítség a fiataloknak. Meg hát ő már nem költ semmire. Péter bátyátoknak sem kell már félretenni a kocsmai tartozás kiegyenlítésére.
Nemsokára elköszönünk. Hazamegyünk. De nekem még mindig az elmesélt történet jár az eszemben. Végül otthon a szobában meztelenre vetkőzöm, és tudatom a menyasszonyommal, hogy tisztában vagyok vele: valójában ő is erre vágyik. Hogy körbe-körbe szaladgáljunk a szobában pucéron. Tyúkok, meg malacok úgysincsenek a háztartásunkban. Nincs, aki megszóljon érte.
