Halálos ágyán
fekszik az élet,
sírva nyöszörög.
Napfényre vágy,
neki könyörög.
Kéri a fényt —
ragyogjon újra,
ragyogjon még.
Táplálja újra
újszülött magvait,
táplálva a reményt.
Halálos ágyán
fekszik az élet,
sírva nyöszörög.
Napfényre vágy,
neki könyörög.
Kéri a fényt —
ragyogjon újra,
ragyogjon még.
Táplálja újra
újszülött magvait,
táplálva a reményt.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.