(Anya és Apa emlékére, részlet a Sárgaház folyosója c. naplóból)
Az álmok elöl sokan,
egyre többen kitérnek –
már nem hisznek semmiben,
nem követnek semmit
és letaposnak, ha kell, könyörtelenül,
míg lassan megüresednek szavaik,
halkan csikorgó moraj lesz életük,
de észre sem veszik.
Azt mondják,
génjeinkben van minden ősünk –
talán, ők üvöltenek, mikor köröttem
szeretteim halva születnek.
Sosem tudják meg, milyen érzés az,
amikor a Hold az esőtócsákból iszik.
és, hogy látjuk-e még apát, anyával
kézen fogva valaha is?