Szente B. Levente: KETTÉSZÉPÜLT ÁTJÁRÓ

Miként az öreg idő,
egy emberként jövünk, megyünk, köröttünk
a tárgyak nem különben, ahogyan mibennünk,
odabent az erő.

Szeretni és szeretve lenni. Születni jöttünk!
Előttünk sikolt a fény-sötétben
istent látó lelkünk. Csak megy,
megy előre, s jön velünk a hanyatló idő.

Mégis úgy hisszük, fog, szorít, összetart,
de egy szó aztán, egy néma tett és eltaszít, megtagad.
Hol voltál finom szerető, felmagasztalt félisten,
mélybe zuhansz, ott maradsz egyedül. Te, s a vén idő.

Mindez gyümölcsérésre emlékeztető.
A szerelem szép arcát is barázda szeli át.
Közös énjeink együtt virrasztanak, egymás álmait kiisszák.
Ó, ti kettészépült átjárók! Vad csókemlék temetők.
Te szép születés és vak halálvirág:
a pillanatnak végtelen értelmet adtál.

További bejegyzések