Szente B. Levente: Gyöngyhajú vers

(töredékünk)

ne félj, előbb az emlékek jönnek – mondta,
és kezemet úgy fogta, szorította, mint még senki soha

érett eper-nevetése
ajkamat majd felégette

évszakonként máshogy lüktet vérem, mondtam erre kissé zavartan.
két dobbanás között csönded rám feszül – mondta ő

és virágsziromként hajolt rám. tükörképe éppen levegőt vesz,
miként szép feje fölött is a fák, a levélerek

csókillatú a szád – nevettem fel.
gyöngyhajú vers lettél, suttogta – a jelenések értünk születnek

szemeinkből fény csurog Isten tenyeredbe,
ahogy tavasszal a bogarak is –

táncra készen.

További bejegyzések