őrt állok még magas fák között
letarolt apró csemeték évgyűrűjét vigyázom
felkarolom mind ki elesett
koporsónak vagy hegedűnek született
ahogy a függöny lecsapódik utánam
fehér-fekete papírlap leszek
látom azokat is kiknek
egyik nevét nagybetűkkel másokat
kicsikkel jó emberek gyanánt álszent módon felemlegetik
ezt olvasd még ezt nézd meg
ó a többi csak apróság töltelék –
mondogatják – érthetetlen hogy miként
kerülnek oly ritkán és
esélytelenül a némán tapsoló
közönség kecskeszakálla közé
miként a sikamlós szappan-szavak
Júdás papjaiként körül hajózva önnön tettüket
mint hajszolt akasztottaknak kijár
egymásra díjakat aggatnak
jönnek majd mások is
szappangyárosok papírmágnások – egyéb fák közül leselkedők
kik a szavak értelmét már nem ismerik
félelemből cselekvő settenkedők
mit neked fa és erdő
ha kell holnap legyártom mind az összeset
csak újra kell ültetned – kiabálja felém
egyik kezében papírpénz másikban meg fejsze nyele
