Keresés
Close this search box.

Szente B. Levente: ÉN ÉS A FA

a rajongás,
nem-e egy jelkép tisztelete,
kérdeztem tegnap még önmagam,
s másnap, megcsókoltam egy bogarat,
két fát is ültettem – egyiket a bogárról neveztem el,
másikat lárváiról,
egyik fából még koporsó is lehet,
a másikból balta nyele,
hangszerekre kéne gondolnom, mondtam
csöndesen, de jobb szeretném, ha minden fa
örökké élne – szél jönne, néha nagy vihar,
átjárna erdőt, minden fát, vadont, embert,
asszonyt férfit egyaránt,
eszedbe ne jusson kivágni a fát,
intettem mindenkit, aki hitte, amit lát,
akkor sem, ha jön másik ács,
újabb krisztusok előtt, majd aki térden áll,
fenyegethet, ígérhet szép csodát,
legyen ki bátran kimondja,
magam vagyok immár csupán,
én és a fa, és én akkor, felnézek rád.

További bejegyzések