amikor a rózsák álomba merülnek
és mint a tejfehér köd
lassan kavarogva búcsút intenek
belepik a vérző leveleket
amikor már lemarta a rozsda ősz tincseid
és szegény a szó – csak alamizsna
szájakban az elfeledett kincs
túl a sebző dalokon vajon mi tajtékzik
a pillanat hogy szerettél éltél
a puszta tündéri lét hol lebegtél ölben
fákban kecses virágillatok harmatos egén
könnyeidben vajon még egyszer újjászületnék?
“megáldva és leköpve mindenütt” – Francois Villon: Ballada a senki fiáról Rád aggatják, és te magadra aggatod a címeket: munkatárs, apa, fiú, testvér, költő. A
Kicsim akár hiszed, akár nem, szó szerint azt hallottam, hogy van egy afrikai csigafajta, ami átrágja a betont is, állítólag az USA-ba is behurcolták már
színtelen aszott kezével fest szürkét és fehéret képmutató múlt határoz meg bús jelent s ringat mélykék álomba eltékozolt perceket özönvíz gyászos fátyolként takarja világ szennyét
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
