(ami volt egyszer, annak és azok emlékére…)
hátunk mögött magyarázzák
hogy mi az a tehetetlenségi rendszer –
az én falumban ennek nyoma nem volt
máig nem értem mi miért
ugyan miért nekünk s velünk senki már
ellenünk egyre többek
miért mások jöttek akár a jóbarátok
a nyomorultak a szürke és csöndes hétköznapok
miért kergetni elüldözni
volt hozzá jó két erős karunk
nemes szegénységben élő büszke becsület mind
férfi és asszony a nagy öregek és a manófélék
kik hittek a kertvégi tündérekben
Jézuskában nemkülönben
miért de miért nem szóltak nekünk arról
akik minket bár a történelemben kikerültek
akkor sem amikor menekülni kellett
nem hagytak időt az emlékezetre
pedig mondta drága jó nagyapám
a családot
a testvériséget
azt ne hagyjátok ne
végképp elmerülni
a templom toronnyal
a küszöbbel
idegeneket sose
véreink sírja fölé
amit eddig rejtegettünk
ó jaj jaj – a saját tükörképünk az
mikor éppen látjuk szomszédaink arcát csöndesen
tehetetlenül a szégyenbe beleégni
