(mostanában hogy hívják édesanyánkat a történészek?
– és meddig gyötör álmaimban tovább, egyre idegenebbül)
miért nem tudjuk hányas számú álruhát viselünk
ha már álarcot teszünk
ki meri éhes küklopsz szemébe mondani
elég volt – elég
egymásról hazudtunk és csillagtartó madarakról
rozsdás levelek árnyaiként visszafele néznek bennünk az angyalok
lopódznak hiányos lomb közé mint a kivágott fák tövében
az apró csemeték – gyermekünk a félelem – övék a feledés
nem az a baj amikor megmondják hogyan élj
hanem hogy mikor és miként gondolkodj
ki krónikása kornak sorsnak is fél
mágnese lett tájolója egy személytelen rabszolgatartónak
Isten és a józan ész nélkül
semmire nem mész – tudhatnád rég de mégis miért
két fehér holló közül az egyik mindig gyanús
szellem ellen szellemmel harcolni
sólyomarcú hazug csöndben arcunkban ég a feszület-pír
naponta a betevő falatért könyörögsz hol az a szó mi lehetne gyógyír
mert a vén évezredek óta semmi nem változott – emlékezz
mert joggal kérdezik tőled elesettek milyen élet ez
látja bárki ezt?
itt írja jó hangosan – igazul
