Tüskébe kell tenyerelni
Szép alázattal.
A kényszer díja ennyi,
Ha nem bírsz már magaddal.
Vagy segít, ha betont kaparsz,
Hogy horzsolja az ujjad.
Így illan el egy kis kudarc,
Míg a másnap hoz újat.
A vágyat szorítsd ökölbe,
Üsd erősen a falat!
Ő óriás, te meg törpe,
És ez már így is marad.
Csodáld meg őt a mélyből!
Tudod: fel nem érheted.
És nincs már kezeden bőr.
Érezd, ez a szeretet.
Esős, hideg utcán állunk. Minket rendesen megpakoltak. A két lábon járó árut, a gyilkossá idomítottat. Megvetik a panaszkodókat: jobb, ha csendben vársz sorodra! Nem bánt
Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt,
kakofónia öreg háztetőn kapirgáló szélkakas patinát érlel én királyságot adnék néhány cseppnyi olajért hét perc mint ezüst-homok folyik tenyeremből el menthetetlenül s hiába keresem már
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
