Most szóltak, hogy otthagytam.
Talán túl sok volt a bor.
Megszokásból, nyugodtan
Fordultam vissza újból.
Időnként még elhagyom,
Pedig már elég széles,
Hosszú és nehéz nagyon.
De ragaszkodik, érez.
Elszántan húzom, tolom.
Hát, sajnos makacs fajta.
Van, hogy mint egy bútoron,
Végül elalszom rajta.
Kincsem már alig csillog.
Nyelvével körbefonta.
Ha odanézek, sírok.
Mert úgy, ahogy van, ronda.
Féktelen az ilyen étvágy,
Akármi jöhet, nem gond:
Fényes élet, rozsdás hiány…
Ha emészt engem, ujjong.
