Szakáli Anna: Veled, örökké

Veled, örökké,
most már mindörökké.
A jéggé hidegült lábak,
kezek honában,
a szúró üveghegy-gerinc
szilánkosra hasadt tűpárnái között,
a néma, ki nem mondott,
göröngyösre kopott szavak mögött
– ahová szerelmünk költözött –
a titokká kövült érzések
és dohogó viharáradat
bugyrai közt felragyogó
estéli csendes békesség kedvéért
maradj velem, a szavak nélküli beszéd,
megértés pillanatai között, örökké,
most már velem, mindörökké.