Szakáli Anna: LEGSZEBB KORUNK

Négy év, sodródó papírcsónak.
Égő tekintet, tüzes villám,
dühöngő tengeren csillag-kor,
partot mardosó futó hullám,
ifjonti szellem makacs daccal,
bárgyú döntésekben tétova,
lángröptű eszmén szállt tova.
Évről évre kopó, szeplőtlen
eszmét mosó komor valóság.
Elveszett hang tettben erőtlen,
fagyott eszme, égető ráncok,
vesztett évek álom-holnapért,
idővonszolt korszak ígért jót,
míg ködös homálya véget ért.
Visszatekintve ránk vigyorog
bájos kajlaság, apró titok
szerelmes pillantás, bohó láz
találkozásban egykor ifjak
anyák, apák, már mindenki más
restellünk súlyt, kopaszságot,
de bennünk régmúlt ifjúságot láss!
Néha bánat sodródik közénk,
ha valaki végleg elmarad.
Görnyedtek a kushadó évek,
új gazdája van már a térnek,
s mi fáradt ráncainkba bújunk,
burkolódzunk őszült hajunkba,
s féltve őrizzük legszebb korunk.

További bejegyzések