Szó, szín, ecset, pamacs,
lélekből varázsol
létező képtelent.
Mondhatod: őrült vagy!
Mert rám másképp köszön
megannyi virág,
nem kérészéletű
kancsal harmóniák
rengetik lelkem,
mikor kusza vonal
formáz légies lényt,
éveket s életet
rabló, futó időt.
Mint kohótűz,
acélolvasztó láng ég,
új alakot formáz
elmondani: szó, szín,
ecsetpamacs,
ami nélkül semmi
a krízisbe fúló világ,
és üres lesz a barlang
a kormos fal alatt,
füstmarta szemmel,
nem ül ott az ember,
pedig csakis ő
a létezés, aki mindig
titkot keres.
