Fáradt hajnalokon, megtörik a csend,
A süket utcákon cipők sarka kopog,
Pár fa áll néma sorok mögött,
S remegni kezd a levél a lombokon.
Az ég alja vörösre izzik,
Kinyitja szemét a fény,
Nagyra tátja száját a levegő,
S kileheli meztelen melegét.
Ébrednek ajtók, ablakok,
A házakból lárma zendül fel,
A csend eltűnt, zümmög a város,
Az élet kezdődik itt ma is el!
Itt. Hol este még csend honolt,
S tartott egészen hajnalig,
De az élet nem hal meg,
Csak alszik néha esténként… reggelig.