Túl késő! Az idő elfogyott.
Néma percek futnak át a havon.
Majd megtörik a csend,
csepeg az eresz,
de szívemben a remény nem lehet velem.
Az idő ellopta…
Elvette tőlem!
Másnak adta minden szép reményem.
Másnak adta…
Engem itt hagyott.
S remény nélkül az élet lelkembe tavaszt nem hozott.
De, ha látnék még új rügyeket a fák ágain,
ha látnék még színes
szivárványt az égen,
ha rózsák illatára ébrednék reggel…
Kinyitnám szemem
e röpke valóságra
s meglátnám…
Benne vagyok én is az élők halmazában.