Hol vagytok ti jó barátok,
hol vagytok álmok?
Nélkületek én már
az erdőt sem látom.
Elhagyott a sík vidék,
elhagytak a völgyek,
Magam járom egyedül
a közelgő messzeséget.
Magam vagyok egymagamban, nem hallom a nótát,
Itt sír hátam mögött a szél, hidegen, árván.
Olyan árván,
mint a Hold egyedül,
Ha nem látják a csillagok,
mert felhők elől menekül.
Elmúlt az ifjúság,
nincs mosolygós óra,
Csak néhány pár szál virág köszön rám ablakomba.
Ah, lesz – e még forró nyár,
lesz – e még kikelet?
Vissza hozza – e még a tél
a régi szép éveket?
S, ó, ünnepel – e még a szív, ünnepel – e még a lélek?
Lesz – e még költészet,
lesz – e még ének?
Dallam a hangban,
csengő a szóban,
Ír – e még a kéz
ritmust egy dalban?
Percek repülnek,
gondolatok szárnyán,
Pillanatok fojtogatnak,
s a hajnal néz némán.
Esti Fülemülém,
mily jó a te kedved,
Míg én hervadok
te tartasz életben.
