Tavaszt integet
a fénylő Nap ragyogása,
Virít kertek alatt
a tulipán virága,
Villanydrótokon
szelíd galambok ülnek,
Hálát adva nézek fel
magamban az égre.
Itt vagy te szépség,
íme vissza jöttél!
Szívembe örömöt,
boldogságot tettél,
Zöld színeddel
új ruhát öltöttél,
A természetnek
életet vetettél.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
