Szabó Jolán: A legdrágább vásárlás

Kelj fel Gémes Géza! Csak fiatalosan! Ma nagy napod lesz! Kénytelen vagyok biztatni magam, mert így nyolcvan felé kissé nyikorognak az ízületeim, miután hatvan esztendeig sasszéztam a fodrászszék körül, s miközben borotváltam a vendéget, vagy a haját nyírtam, nem csak a kezem járt, hanem a szám is. Szóval kellett tartani a vendéget, nehogy unatkozzon. Én csak kérdezgettem, a kuncsaftom pedig válaszolgatott. Egyik hosszan, másik röviden. Az egész falu férfi lakosságát ismerem, sokakat gyerekkoruktól kezdve. Valamennyien tudják, hogy velem a politikán kívül bármiről beszélgethetnek, az időjárásról, a munkájukról, a családról, vagy jobb híján a helyi eseményekről vagy bizonyos történések mögötti feltételezett okokról.
Kellemes meleg a konyha és a fürdőszoba. Ezt a két helyiséget fűtöm, mert kevéske nyugdíjamból ezt tudom fedezni. Kitaláltuk a komámmal, hogy kihozzuk az egyik heverőt a szobából, kissé átrendezzük a konyhát, és ez lesz az én teljes életterem. A három bútorokkal zsúfolásig telt szoba tavaszig ruhatárként és szárító helyiségként funkcionál. Spórolni kell a fűtéssel, mert a kilencvenhatezres kincstári apanázsból éppen csak vegetálok.
Eljött a hét szűk esztendő. Az a jó, hogy Juliskám már ezt nem érte meg. Két éve hagyott magamra. Megmaradt megtakarításunk felét elvitte a temetés, a másik fele pedig meglehet, hogy már az enyémet nem is fogja fedezni. Egész életünkben igyekeztünk beosztani a jövedelmünket, hogy elég legyen a fiunk taníttatására, az első fővárosi lakásának megvásárlására, de kevés a vállalkozásának beindítására. Drága feleségem megígértette velem, hogy nem adom el a házunkat, a fiunk egyetlen örökségét. Nehéz volt betartani fogadalmamat, mert a menyem a temetés után fél évvel nyugdíjas otthonba akart betuszkolni, mondván, hogy egyedül nehezen boldogulok, tetézve azzal, hogy egyébként is nagy ez a ház egymagamnak. Szerencsére a kinézett létesítményben akkora volt a havi térítési díj, amit nem fedezett a bevételem, ezért elvetette a beköltöztetésemet.
Rendbe teszem magam, megreggelizek, utána felöltözök, de nem ám a megszokott hétköznapi ruhába, hanem öltönyt veszek fel és a tízórás vonattal elmegyek a városba, ahol a multinál bevásárolok. A reggelim két szelet pirítós, nagy findzsa forró teával már ízesítés nélkül, mert azt már nem engedhetem meg magamnak. Leszoktam a feketekávéról. A jó erős tea is éppúgy felfrissít. Megszólal a telefonom. Ugyan ki kereshet?
     – Jó reggelt, Géza bácsi! Veresné vagyok a családsegítő központtól! Csak emlékeztetni szeretném, hogy elfelejtette befizetni a heti ebédre a kétezer ötszáz forintot. Semmi gond, majd én megelőlegezem.
     – Kézcsókom, Aranka! Nagyon kedves magától, az elmúlt hetet rendezem, de a jövő hétre nem kérek ebédet. Lajos komámtól kapok disznótorost, majd az beosztom.
     – Elnézést a zavarásért, Géza bácsi! Viszontlátásra!
     – Kézcsókom!
Tulajdonképpen azért kell a városba utaznom, hogy műfogsorrögzítőt vegyek, mert ott olcsóbb, mint az itteni gyógyszertárban. A családsegítő központ szállítja a menüt, amit akár protézis nélkül is elfogyaszthatok, de a disznótoros, az egészen más! Főleg a barnáspirosra sütött pecsenye, az illatozó sült kolbász, hurka és Mariska által készített töltött káposzta! Általában a fiamék látnak el műfogsorrögzítővel, amire karácsonykor számítottam is, csakhogy most elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni, a csomagból pedig, amit küldtek, kifelejtették.
Felírom egy cédulára, mit kell vennem: Kenyér 800 Ft, savanyúság 399 Ft, műfogsorrögzítő 1230 Ft, az összesen 2429 Ft. Elég lesz háromezer forintot magammal vinni, mert nem csábulhatok el. Szoros a havi költségvetésem. Az aprópénzt kiveszem a pénztárcámból és beleteszem a konyhaszekrényben lévő, csorba leveses tálba. Ebben gyűjtöm a névnapi és születésnapi ajándékokra a garasokat.
Az állomáson találkozom Ruskós komával, a jó öreg alkoholistával. Láthatóan most sem szomjas.
     – Hát nem elzavart az asszony cukrot venni! Nem lehet kapni a boltban. A kucsma miatt!
     – Milyen kucsma miatt? – kérdezek vissza.
     – No, hiszen te is tudod! Az ársapka miatt! Nálunk már csak kucsmának nevezik, mert azt le lehet húzni a füledre, hogy annyira ne fázzon. Nem akar a boltos ráfizetni! Mondd, komám, hogy telt a karácsony? Meglátogattak Gyuriék?
Hirtelen keserű lett a szám íze. Miért kérdez rá a fiamék látogatására?
     – Dolguk volt. Nem tudtak eljönni.
     – Nálunk itt volt mindkét lányunk, családostul.
Szóval erre ment ki a kérdés, hogy eldicsekedhessen a családjával. Egészen a leszállásig hallgatom gyermekei és unokái viselt dolgait. Nem tartom valószínűnek, hogy jó szándék vezérelte a dicsekvését. Na, végre lekászálódhatunk a vonatról, megszabadulhatok a számomra sajnálatosan meg nem adatottakról szóló beszámolójától. Pedig készültem egy kellemes estére.
     – Gyere komám, meghívlak a Kisköpcösbe egy pohár borra! Úgy megszomjaztam, hogy már porzik a vesém!
     – Köszönöm, de én sietek. A déli vonattal szeretnék hazamenni.
Húsz perc gyaloglás után végre odaérek az áruházhoz. A parkolójában meglehetősen kevés az autó. Érthető, hiszen karácsonyra mindenki kiköltekezett. Igyekszem nem bámészkodni. Elsőként a műfogsorrögzítőt teszem a kosárba, utána a kenyeret, majd az uborkát, ami százötven forinttal drágább, mint amire számítottam. Megállok a befőttek előtt. Csábítóan ott sorakoznak a polcon a meggybefőttek. Ó, hogy én mennyire szeretem! És már üres a spájzom. Nincs, aki befőzzön. Megnézem az árát. 549 forint. Összeszámolom, mennyit kellene fizetnem, ha ezt is megvenném. Hűha! Az már 3128 forint lenne! Nincs nálam, csak háromezer. Nagy sóhajjal visszateszem a polcra a meggybefőttet. Mindhiába körözök a gondolák között, sehogy sem akaródzik odatalálni a pénztárhoz. Izgatja a fantáziámat a befőtt. Szinte számban érzem a meggy zamatát!
Népes, lármás család halad el mellettem. Bevásárló kocsijuk telis tele áruval. A legnagyobb tízéves forma gyerek zsebre vág egy tábla csokoládét. A középső pedig jóízűen falatozza a pogácsát. A legkisebb, a kocsiban ülve majszolja a kakaós csigát. Megfigyelem, mi történik velük a pénztárnál. Semmi különös. Csak a bevásárlókocsiban lévő árukért fizetnek.
Ohó, mi lenne, ha a műfogsorrögzítőt én is zsebre tenném? Akkor megvehetném a meggybefőttet. Nem, nem lophatok! Idős koromra nem lehetek tolvaj!
Önálló éltre kel a lábam, s mire feleszmélek, ismét ott állok a befőttes polcok előtt. Körülnézek. Nem látok egyetlen embert sem, se vásárlót, se eladót. Két másodperc alatt zsebembe kerül a műfogsorrögzítő és a kosaramban landol a meggybefőtt. Az önkiszolgáló pénztáron kívül csak egyetlen hagyományos működik. Harmadikként beállok a sorba. Rám kerül a sor. Fizetek. A pénztárosnő mélyen a szemembe néz, amikor visszaad némi aprót. A kijáratnál elém áll a biztonsági őr. Lebuktam. Fölvette a biztonsági kamera, hogy kilátszik a zsebemből a műfogsorrögzítő. Szabálysértést követtem el. A biztonsági őr kihívja a rendőröket, akik jegyzőkönyveznek. Lopásért szabálysértési feljelentést tesznek. Minden vásárló megbámul bennünket. Szégyenemben fel sem merek nézni. Mintha távolról hallanám Ruskó komám dörmögését:
     – Kellett ez neked, öregem?! Miért nem szóltál? Kisegítettelek volna!
Természetesen elkobozzák a lopott holmit. Istenem! Hozzá kell nyúlnom a temetésemre gyűjtögetett pénzemhez, hogy ki tudjam fizetni a szabálysértési bírságot! Legszívesebben futnék a vonathoz, ha nem rogyadozna a lábam. Ruskó komát nem látom az állomáson.
Amint hazaérek, kitör belőlem a sírás. Vén hülye! Tolvaj lettél vénségedre! Egyre csak e körül zakatol az agyam. Kifogytak a könnyeim. Bekapcsolom a televíziót. Jó hangosra veszem, hátha eltereli a figyelmemet. Ledőlök az ágyamra. Arra ébredek, hogy csörög a telefon. Lajos komám keres:
     – Szervusz, Géza bátyám! Csak azért kereslek, mert elhalasztottuk egy héttel a disznóvágást! Sajnálom! Majd kárpótlásul dupla adag kóstolót viszek!
     – Szervusz, komám! Semmi gond! Akkor is jó lesz!
Mi mást mondhatnék? Hogy úgysem tudnám jóízűen megenni a kóstolót? Ráadásul a jövő hétre lemondtam az ebédszállítást. Ideje kipakolni a szatyorból. Odateszem az asztalra a kenyeret, az uborkát és a meggybefőttet. Ez volt életem legdrágább bevásárlása. A becsületemmel fizettem érte. Nem is akarom látni őket! Jobb, ha azonnal beteszem a spájzba. Ott legalább jó társaságban lesznek a sógornőmtől kapott – még bontatlan üveg – szilvalekvár és az ünnepi alkalmakra tartogatott fél tábla füstölt húsos szalonna társaságában.
Ismét kipottyan a könnyem. Rövid lesz a barátságuk, mert a jövő héten sem halhatok éhen! Olyan vagyok, mint egy taknyos sírós kölyök. Na, tessék! A zakóm gallérjára potyogtak a könnyeim! Hű, de megszidna Juliskám, ha látná!
Ideje átöltöznöm. Majd kiakasztom a zakómat, hogy száradjon. Két vastag pulóverben, tréningnadrágban és vastag zokniban is vacogok. Kihűlt a konyhám. Bekapcsolom a konvektort.
Vajon mennyi büntetést kell fizetnem? Kiveszem a konyhaszekrényből a csorba levesestálat, a konyhaasztal közepére öntöm a tartalmát. A pénzkupac láttán megáll bennem az ütő. Azt hittem, sokkal több pénz van benne. Nekiülök és megszámolom, ha már fáradtam vele. Komótosan kiválogatom az érméket, tízes oszlopokba rakom, úgy könnyebb összeszámolni, amit kétszer is megteszek, de ugyanaz az eredmény. Tizenkétezer-ötszázhatvan forint. Félévi takarékosságom eredménye. Mehet vissza a helyére a sok aprópénz. Mintha kuncogna rajtam a csorba tál, amikor a konyhaszekrénybe teszem.
Nem emlékszem, hogy bezártam-e a kaput? Kiballagok megnézni. Bezártam. Hanem a postaládám teteje kipúposodik. Megnézem. Mi ez benne? Két számlalevél, egy cédula és egy kis műanyag zacskóban dobozka. Hohó, hiszen ez műfogsorrögzítő! Ezt csak Ruskós koma dobhatta be! Igyekszem a házba, megnézni a többit is. Közműszámlák harminckétezer forint értékben. Lássuk a cédulát.
„Kedves Géza bácsi! Befizettük a jövő hétre az ebédjét. Hétfőn a szokásos időben visszük. Veresné a családsegítő központtól”
A heverőn ülök, a televízióval szemben. Éppen a híradó megy.
-…között átadták a 2,4 milliárd forintért megépített három kilométeres kerékpárutat. Az átadáson az államtitkár úron kívül megjelent a kivitelező cég tulajdonosa is.
Istenem, hiszen ez a Gyuri fiam! Büszke lehetek rá!
Jézusom! Vajon mi lesz, ha megtudja, hogy tolvaj lett az édesapja? Ezt a szégyent nem tudnám elviselni!
Teát főzök, teszek bele két szem cukrot. Nem, inkább hármat! Jól bemelegített a konvektor. Kellemes az idő. Hová is tettem az altatómat? Hát persze, a fiókban van, az eszcájgok mellett. Tíz szem elég lesz. Megiszom rá a findzsa teát.
Addig nyomkodom a távirányítót, míg meg nem találom a természetfilmes csatornát. A varázslatos Andokról készült filmet sugároznak.
     – Az ecuadori Cuenca kulináris élményeitől a perui Gallito Ciego kitesurf paradicsomáig az élet az Andokban éppen olyan gazdag és változatos, mint maga a táj.
Látod, Juliskám, milyen gyönyörű ez a tájék? Gyere, aranyom, ülj ide mellém. Várj, hozok neked is egy takarót, csak előbb elzárom a gáz lángját. Érzed, amint átölelnek a hegyek? Lélegezzünk nagyokat ebből a friss, tiszta levegőből! Túl magasan vagyunk? Ne félj, többé nem engedem el a kezed…