(la petite mort)
Kavargott örvényként
a felgyülemlett érzés,
özönvízként kitörve,
gátakat szakítva
zubogott hömpölyögve,
mindent elsodorva,
mikor berobbant egyszerre
életembe
a franciacipőm és a franciatanár.
Szerelemben
szerelmesen kacagtam,
kacagtam és kacagtam,
s kacagtam süldőn mindenen,
mint egy kamaszlány, nem férve bőrömbe.
Bódulva,
a szerelem italának mákonyával
rohantam
hívó szavakra,
életveszélyesen véve kanyarokat
piros kis négykerekűmmel,
s réveteg révületben töltöttem
más dimenzióban az életem.
Magamhoz ölelve az egész világot
franciacipőim vittek a franciatanárhoz,
a tücskökkel teli dombra,
hol csillagok ragyogtak,
fák, virágok illatoztak.
Szerelmünk virágzása,
hervadása tiszavirágéltű volt,
e bohókás csitri csacsogás elszaladt,
a franciatanár ment, a franciacipő maradt.
Életünk fonalai egyszer még
keresztezték egymást –
megtudtam, megtalálta párját.
Szentjánosbogarak gyújtotta világnál,
mikor mézédes este csordogál,
rég-hangulat illata,
érzése megsimogatva visszaszáll.
Kopottas franciacipőm néha
a lábamra kerül,
s vidám koppanásuk létbe merül.
