Apró porszem. Senki.
Indulna, mert kéne menni.
Széllel kergetőzve az arctalan kövek közé.
És egy csillagtalan éjszakán,
amikor a hold is sovány,
akkor kell egymáshoz simulni:
milliónyi rendben.
S a büszke kövek az igazodó csendben,
süllyednek szépen, mint vad a veremben.
Aztán ha felkel majd az új nap,
már apróra zúzva messzire gurulnak.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
