Korhad az ajtó, nagyon öreg
Megviselték az ismerkedő évtizedek
Sok-sok kéz, ápolt vagy durván kérges
Tapogatta, mert az anyag olykor beszédes
Új korában frissen és epedve várta
Hogy egy ifjú pár lépjen már be a lakásba
Legyen zsivaj, keringőzzön velük az élet
S a kilincsen túlra is vigyenek elevenséget
Ám az idő alattomos és makacsul örök
Erősen kopogtat vagy halkan zörög
Szüntelenül őröl és porlaszt szabadon
Nincs soha kegyelem, és nincs soha oltalom
Így az ajtó lassacskán végleg megkopott
Táncoltak rajta sokat az évszakok
Ezért vigyázok, amikor este finoman becsukom
Mert együtt múlunk el, de azért holnap még kinyitom
