Spányik Miklós: Darabokban

Apró morzsák. Hullnak szét,
mindegyik mond egy mesét.
Egy nagy kenyeret sütött a pék,
amikor még volt gyermekkor.
És felhőtlen ég, éjjel csillagkánaán,
és nevetős reggel suhant át a szobán.
Nappal a megviselt járda porában
megszokott volt az öröm, ma már
az új kövezet vissza se köszön.
A gondolat is váltott, gőzerővel töltve
járja a világot. Nincs pihenő,
mint régen, őrült száguldás honol
az egész földkerekségen. A kenyér
is nyers marad, mert a mester lélek
nélkül süti. Ám el kell adni úgy is,
ha senki nem eszi. Hosszú évtizedek
hevernek az asztalon, és a kor táncot
jár a bánaton. A tűnődés a fáradt
test társa, nehéz szívvel nézek én is a
széthulló morzsákra.