Ha és talán.
Remény és igazán?
Ott leszek. Vagyok.
De nincsenek mondatok.
Várok. Mire?
A tömör semmire.
Az üresség csőre töltve,
s a kéz már nem szorul ökölbe.
Ma nem. Holnap igen.
Azt elhiszem,
ha a tegnap üzen.
Hogy nincs több türelem.
Falak. Zárak. Rácsok.
Berozsdásodott évszámok.
Lassan már másé a tér,
és őszbe fordul a tavaszi szél.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
