Ülök az öreg padon, körülöttem a tavasz
A vén gesztenyefa is lassan rügyet fakaszt
Illatok játszanak a széllel, és a virágszirom
Vidáman bólogat az újjáéledt napon
Tavaly is ilyen volt a kikelet jötte
Mégis valahogy más ez, mint annak előtte
Soha nem lesz ugyanaz, ami változik
A valóság is csalós, ha az ember álmodik
Pedig a gyökerek, ahonnan fakad a jövő
Megparancsolják: legyen ismét minden szárba szökő
Hasonlítson a régire, de mégse olyan legyen
S ez jól látható már a friss zöld leveleken
Mintha nagyobbra nőttek volna, mint máskor
Bár ők is sárgán hullanak alá, ha elválnak egymástól
A körforgás örök, ez íratlan és kemény szabály
Nem ékelődhet közé semmilyen akadály
Ülök a padon, a festék már jócskán kopott
Ám nem tudták legyőzni a cserélődő évszakok
Az idők végezetéig hírnök marad nekem
Hozza a múltat, és súgja, hogy itt a jelen