A szegénység az álmokban halott
Még sincsenek nélküle nappalok
Reggel kaviárt látsz az asztalon
De csak morzsák hevernek az abroszon
Délben egy tál forró leves
Kínálja magát, hogy meregess
Utána sültek illatát érzed
Aztán vége is van a csodás képnek
Az ócska és üres kredencet nézed
Ahol rozzant lábosok mesélnek
Hosszú és fenséges lakomákról
Hisz’ ott nincs elűzve a finomság a szájtól
De ma már csupán a kenyérhéj üzen
Hogy lassan fogytán van a türelem
A nyomor gondolkodóba ejt nagyon
És az éhség végigsöpör majd minden gazdagon
