A horizont ma ismét lángban úszik,
Mellettem egy vérző szívű nyomorék a földön kúszik.
Átléphetnék rajta, hogy ne sebezzen meg az élet újra,
De nem hagyom cserben, mert ő a barátom a síron túlra.
Küzdünk nap, mint nap, ezen a végtelen csatatéren.
Sokszor a fájdalomtól nem látjuk egymást egészen.
A reményt nyújtó szavak mutatnak utat az éjszakába,
S így nem veszünk oda ebbe a rohadt nagyvilágba.
Itt vagyunk egymásnak, mint a legigazibb testvérek.
Nem buknak el azok, kik ennyit már megéltek.
Bár legjobbjaink elvesztek, velünk élnek mind halálig,
S amikor majd meghalunk, úgy köszöntjük egymást, hogy elhallik a valhalláig.
Büszke vagyok rá, hogy mellettetek küzdhettem.
Úgy érzem, nem volt hiábavaló az életem.
Elveszhetünk, mert bekebelez a kisarcoló hatalom,
De nem lesz baj, mert találkozunk a másik oldalon.
