A tarka réten hempereg a szivárvány,
S a felhők kacagnak rajta, olyan gyermeteg.
Nincs ezzel semmi baj, hisz ő nem látja bennük a vihart hordó felleget.
Ő a jele a nyugalomnak, és a békességnek.
Úgy is mondhatnám, hogy ők természetes ellenségek.
Ám nélkülük ő se pompázhatna olyan szépen.
Sokszínű varázsa magában hordozza a szeretetet, ami jobbá teszi a világot.
Ott van még a hazugság, ami elrontja az őszinteség mosolyát.
S ne feledkezzünk meg a barátságról, a szenvedésről, az elmúlt időről,
ezt mind ott látni ő benne.
Csodálatos, de egyben mégis oly keserű.
Meg kell verni a viharnak a földet előtte, hogy belefúljon az özönvízbe,
Csak aztán láthatod meg a szépséget, ami reményből formál egy íves hidat az égre.
Benne van talán maga az élet is,
Bár ezt én nem tudhatom, hiszen csak az esőben ázom és várom, hogy megjelenjen itt.
2026. MÁRCIUSI PÁLYÁZAT
március 1, 2026