Sinka Zsófia: Reggelek

Eszembe jut a gyermekkor, ahogy rohantam
fel a cseresznyefára, ahogy meghajlott alattam az ág,
fülbevalót fontam a gyümölcs szárából,
pörgettem az arcom előtt.
Leugrani a fáról, bele egy homályba
nem ugyanaz harmincnégy évesen.
Azóta is kergetem magam, melyik végem,
hol kukucskál, összemosódik a gyermekivel,
a tévével, bútorral, ahol ültem.
Magam látom, nézem a mesét, ugrálnak a figurák,
ugrálok én. A képernyőn magamat köszöntöm.
Kiált a szám, tágul a mellkasom, leesem velük én is,
ruhám szaggatja megannyi pixel.
Mi lesz, ha reggel bevillan, hogy ennyi volt?