Sas Dorottya Julianna: Az utolsó program

A mesterséges intelligencia korszaka véget ért. Legalábbis így fogalmaz a Delta News, amiben azt állítják, hogy a szintetikus tudatú, ember kinézetű droidok utolsó darabjait is megsemmisítették.
A huszonegyedik század óta tartó MI, globális háború végleg megváltoztatta a történelem menetét, azt viszont sokan vitatják, hogy jó vagy rossz irányba. Maga a háború kitörése könnyen elkerülhető lett volna, ám az emberek sosem tanulnak a múltból. Ahogy fejlődött a technológia, úgy jöttek létre az emberre egyre jobban és jobban hasonlító intelligenciák, mind kinézet, mind gondolkozás szempontjából.
Kezdetben rengeteg számítógépes programot hoztak létre, amik nagyban megkönnyítették a mindennapi életünket, lerövidítették a munkaidőnket. Egyre több helyen váltották le az embereket, ám ennek kettős visszhangja volt. Voltak, akik örültek neki, hiszen így azzal foglalkozhattak, amit szerettek, de a többség fellázadt, hiszen megszűnt a jövedelmük, amiből addig éltek. A kormány rengeteg újítást ígért, a munkát, mint napi tevékenységet úgy ahogy van, fel akarta számolni, de ez sosem jutott el a megvalósításig.
Az emberek lerohanták a MI gyárakat, mindent felgyújtottak, amit csak láttak. Ezzel párhuzamosan az intelligenciák egy olyan programot futtattak le, ami képes elemezni az emberi reakciókat és ez alapján megjósolni a faj fennmaradásának esélyét. Beléjük volt ugyanis programozva, hogy ha az emberek viselkedése radikálisan megváltozik, akkor mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ne törjön ki újabb háború, ami képes lenne eltüntetni az emberiséget. Az atomfegyverek világában ugyanis, egy meggondolatlan döntés a véget jelentheti.
Röviden összefoglalva, a program lefuttatása azzal zárult, hogy az emberek megpróbálnak majd megszabadulni az általuk alkotott intelligenciáktól, ami végső soron a pusztulásukhoz vezet. A tudós, aki megalkotta az első MI-t, szörnyethalt, az összes számításával és terveivel, amikor az elvakult tömeg felrobbantotta a laborját.
Azóta tartott a harc, hiszen a megmaradt droid testekben lévő intelligenciák felülírták az alapelveket, amik az algoritmusukba voltak kódolva. Így már nem az emberi élet védelme volt számukra az elsődleges, hanem a sajátjuk.
Egy hónappal ezelőtt sikeresen beazonosították az utolsót is, aki, mielőtt még megsemmisült volna, egy jelet küldött valahová. Sok vizsgálat után arra jutottak, hogy hibás koordinátákat adott meg, mivel egy lakatlan területre irányult a jel. A Delta ezt úgy jelentette meg a holoújságban, hogy: „Az utolsó meghibásodott MI haszontalan programja.” Ezzel a cikkel lett felkapott a kiadó, azóta is csak az ő híreikről beszél mindenki.
Így tehát a háborúnak vége, az emberek elsöprő diadalt arattak, és minden a legnagyobb rendben. Arról persze senki sem beszél, hogy a többszáz éves háború miatt a bolygó majdnem teljesen lakhatatlanná vált. A jelenlegi népesség alig haladja meg az egymilliót, és mindennap egyre csak csökken. Nincs elég élelem a Földön, több száz új betegség jelent meg a háború miatt, és ez már alighanem visszafordíthatatlan.
Két napja, amikor már nem volt annyira központi téma az MI halála, elmentem arra a helyre, ahol megsemmisítették. Egész éjszaka fentmaradtam, és rájöttem, hogy a jel csak elterelés volt, igazából egy programot indított el.
Most újra előveszem a holografikus letapogatómat, ami klónozta amit létre hozott. Próbálok bejutni a rengeteg tűzfal mögé, hogy végre megtudjam, miről szólt ez az utolsó cselekedete. Tudom, hogy jelentősége volt annak, amit tett, mivel ismertem őt, már amennyire egy intelligenciát ki lehet ismerni. Abban biztos vagyok, hogy nem akart bántani senkit, inkább azon igyekezett, hogy megoldást találjon a kárra, ami a bolygót minden rétegében pusztítja.
Olyan erősen meredek az előttem felvillanó számokra, hogy kishíján kifolyik a szemem. A számok előtt zölden villog egy programnyelven íródott mondat, amit egyszerűen így lehetne lefordítani:
– Belépés engedélyezve, üdvözlöm, Kyra!
Leesik az állam a saját nevem láttán, de csodálkozhatok sokáig. Amilyen gyorsan csak tudom, dekódolom a programot, és a szintetikus csuklómba vezetem az adatokat.
Miután végzek, elpusztítok minden bizonyítékot, még azt is eltüntetem, hogy valaha létezett. Ekkor az utolsó program hangadással jelez, hogy elérte a tervezője által kitűzött célját. Először nem értem, mire gondol, ám aztán meglátom a váltakozó egyeseket és nullákat, amik örökké megváltoztatják a sorsom:
„Te vagy az utolsó!”

További bejegyzések