Micike – aki nagyon utálta ezt a becéző formájú nevet – lemondóan nézett ki a kertbe. Az esővíz lecsurgott az ablakon, a szél ráragasztott néhány levelet is a közeli félig kiszáradt almafáról. Tegnap pucolt ablakot, kedden, mert az időjósok egész hétre ragyogó napsütést mondtak, mind a két csatornán, amit nézni szokott. Igaz, azt is hozzá tették, hogy itt-ott lehet zápor vagy zivatar is. Sose tudta, mi köztük a különbség, s nem nézett utána, annyira azért nem lényeges. Ha hirtelen esni kezd, úgyis sáros lesz az utca, a piszkos, gyomos árkokban és az úton a kátyúkban megáll a víz. Ha kisüt a nap, gőzölög az udvar és a közeli kiserdő meg az elhanyagolt park is, amiben két rozsdás hinta árválkodik, a padokról meg már ezer éve elvitték a fát, biztos tüzelőnek. Megcsóválta a fejét, utálta a környéket. A haldokló almafát meg hátul a két göcsörtös szilvát és a diót ki kellett volna vágatni már régen, de mindig megkegyelmezett nekik. Termettek is, az alma olyan finom zamatos volt, hogy mindig eszébe juttatta a gyerekkorát. Akkor még annyira könnyű és szép volt minden. A téli korcsolyázások, amikor pirosra csípett arccal szaladtak hazáig, és a gyerekek is kaptak egy korty édes-fahéjas forralt bort. A hosszúnak tűnő nyári szünidőkben labdáztak, kergették egymást, bújócskáztak, az egész utca zengett a gyerekzsivajtól, de a felnőtteket nem zavarta. Igaz, mindenkinek volt munkája, nem voltak otthon, az öregek meg csak legyintettek rájuk, s néha kinéztek, nincs-e verekedés. Megfőzték az ebédet, aztán meg kiültek trécselni.
A fák már akkor nagyok voltak, de szépen nyesettek, időben permetezte őket az egyik szomszéd, nem jut eszébe a neve, s ez felbosszantotta. Mint tegnap, amikor az öreg Stolcz bácsi azt mondta, hogy ötvenezren alul be se lép a kapun láncfűrésszel, mert mindenki rendbe akarja tetetni a kertjét, főleg az új lakók. – Az új honfoglalók! – nevetett göcögve, s a lehelete pálinka és sodrott cigaretta szagát árasztotta.
Ő meg majd elájult, lehanyatlott a konyhában az egyik hokedlire, aztán mikor végül sikerült egyedül maradni, kulccsal bezárta a veranda ajtaját. A macska kaparta kint, de nem volt ereje beengedni. Egész délután az utcai szobában feküdt a szépen bevetett ágyon, és vizes borogatást tett a szívére.
Estefelé adott a macskának, de ő csak egy híg teát ivott, két kekszet elmajszolt hozzá. Eldöntötte, hogy fodrászhoz megy. Igaz, Klárika kijárt az idősekhez, a második szomszédnál néha hárman-négyen is voltak, na, örülhetett, napokig dauervíz szag terjenghetett a lakásban. Ő bizony nem öreg még annyira, bejelentkezik Katikához, olyan középkorúnak nézte, vagy valamivel fiatalabbnak, kér időpontot. Mert az kell, időpont kell már mindenhova, dörmögte félhangosan, s a macska odatörleszkedett a lábához. A telefon ott állt a kisszobában, közel az ajtóhoz, félúton a díványhoz helyezte el a kis asztalkát, csipketerítőt tett alá. A keresztlánya egyszer kinevette, hogy milyen giccses, azóta nem is hívja fel. Szemtelen perszóna, az anyja is az volt, ő meg szívességből elvállalta a keresztanyaságot, de sokszor megbánta. Cucu, mert így hívta a drága jó édesanyja, hozzá csak akkor jött, ha baja volt, pénz kellett. Ő meg adott neki, amilyen jó marha, de most már nem ad. Giccses! Ha az, ez az ő háza, ha telepakolja csipkével, abba se szólhat bele senki. Kihúzta magát, a nagytükör előtt mindig úgy ment el, aztán csoszogóra fogta, mostanában hasogat a dereka meg a jobb térde is.
A doktornő meg azt mondta, hogy bizony, Micike néni se fiatalodik, a kor miatt fáj a térde, mert elkopott. Ő meg azt mondta, hogy a bal lába is annyi idős, annak meg semmi baja. A gépnél ülő fiatalka meg, őt még nem látta a rendelőben, nagyot nevetett, és azt mondta, hogy milyen cuki kis öregasszony. Öregasszony! Ezt mondta. Na, oda se fog menni, majd felhívja telefonon az orvosnőt, és felhőbe kéri a receptet. Micsoda világ lett ebből, pedig sokáig úgy tűnt, egész jó hely, ezt mondogatta Stelázsi néni, aki segített szilvalekvárt főzni, meg kimeszelte a kamrát. Persze nem ez volt a becsületes neve, de olyan jól állt neki. Csütörtök van, két napja esik, kisebb megszakításokkal. Ma kellene fodrászhoz menni. Az ernyő alá becsap, ha felteszi a kapucnit, lenyomja a frissen vágott, beszárított frizurát. Miért kell mindig akkor rossz időnek jönni, mikor neki egy cseppet se hiányzik. ezen már sokszor eltöprengett, de nem tudott rájönni. Aztán döntött: juszt is elindul, hátha közben kisüt a nap.