15 éves vagyok – mondta ki hangosan a tükör előtt. Aztán már kiabálta, bevörösödött a feje, apró verejtékcseppek gördültek a homlokán, vékony nyakán kidagadt egy kék ér. Bele kellene vágni a tükörbe – gondolta, és krákogni kezdett. Megfájdult a torka. A szomszédból hangosan kopogni kezdett a falon az a kiállhatatlan bibircsókos vénasszony. Seprűnyéllel veri a falat, vagy valami ilyesmivel, de az biztos, hogy nem fakanállal. Majd este becsenget, reszkető ujjaival fenyegeti apát, és csak rikácsolja a sérelmeit, hogy itt mindig bömböl a zene, meg ordibál az a nagy cula lány, aki sose képes neki köszönni, és ő megdögölhetne tőlük, bezzeg más rendes házakban olyanok laknak, akik patronálják az időseket. Ez egy hetente ismétlődő műsor. Na, itt szokott bekattanni a fater, az öregek segítésének emlegetése vörös posztó a szemében. Pityókásan elmesélte, hogy zavarták el otthonról egy szál ingben télvíz idején lopni, és sose látogatták meg a javítóban, úgyhogy ő aztán nem segít emberfiának, mellette se állt ki soha senki.
Unottan hallgatja a szipirtyó sirámait, vakargatja a mellkasát, húzkodja a piszkos atlétából kibújó szőrszálakat, aztán szó nélkül bevágja az ajtót. Ő meg ott áll az előszobában, félig a konyhaajtóban, mert olyan szűk a hely, és meg se érzi, amikor nyakon legyinti, azt is olyan unottan, és ezzel le is rendezi az ügyet. Sose kérdezte még meg, hogy minek üvölt, és hogy mit is csinál úgy igazából, na, az iskoláról meg még szó se esett, mióta az eszét tudja, és biztos fogalma sincs, ki ez a vénség a szomszédban. A hűtő ajtaja már harmadjára csapódott, meg kétszer a lehajtható konyhaszekrényé, ez három sör meg két fél pálesz, esetleg három. Szar lesz ez az este is, de mitől lenne más?
Apának fogalma sincs, hogy a lánya ma lett 15. Lehet, hogy mire teljesen kiüti a cefre, azt is elfelejti, hogy egyáltalán van gyereke. Ha az övé. Ezt egyszer megkérdezte, de utána három napig nem tudott iskolába menni, a monoklit a szeme körül akkor már el tudta rejteni egy maréknyi alapozóval. – -Sminkmester lehetnék, dünnyögte, de a konyhából jövő fenyegető morgás miatt inkább besurrant a kis szobába. Ez volt az övé, a furnérlemezzel leválasztott kis lyuk, se ablaka, se ajtaja, mégis el lehet benne lakni. Egy rózsás függönyszerűség lógott a méternyi résen, bent egy kényelmetlen sezlon valami lomtalanításból, meg egy komód. Ezt az egyik szomszéd hagyta az ajtajuk előtt. Aztán ő meg a házmester fia nagy keservesen behúzta ebbe a kis salétromos lyukba. A srác két éve már nem is köszön neki, pedig előtte jókat játszottak, de mióta ő megnőtt, kezdett domborodni a blúza eleje, Dezsőke meg kicsi és málészájú maradt, hát oda lett a barátság. Vagy a komód miatt. Micsoda hülye szó ez is, miért nem szekrény, miért kell mindennek egy csomóféle nevet adni. Mikor kihúzta a felső fiókot, töppedt birsalmákat talált, meg 1963-ból régi filmújságokat, a címlapon fehér nadrágban, sportkocsi mellett egy magyar színész állt az olasz via akármin. Ezzel bizonygatták, hogy itt az országban szabadság meg demokrácia volt már akkor is, pedig egy jó nyavalyát. Ezt Regés bácsi mondta el mindig a poroló körül összegyűlt kölyköknek, míg apa le nem üvöltött a másodikról, hogyha nem hagyja abba az uszítást, majd beveri azt a nagy pofáját, és Aliz azonnal menjen fel.
Ő meg nagyon lassan elindult, a gyerekek röhögtek, Jani meghúzta a haját, Cilike meg azt kiabálta, hogy ilyen név nincs is, és akinek nincs neve, az egy nagy nulla. Ő meg behúzott egyet a kislánynak, akit el kellett vinni az ügyeletre, hozzájuk meg kijött egy dagadt nő a gyámügytől, és figyelmeztette apát, hogy nevelje meg a lányát, mert még egy ilyen, és intézet lesz a vége. Apa meg imbolygott a nagyszobában, és amikor elment a hivatali luvnya, így mondta, fogta a tévét, ami már az utolsókat rúgta, és kivágta az ablakon. Szétfröccsent az udvaron, ezer szerencse, hogy már mindenki a saját tévéjén nézte a sorozat ezredik részét, és meg se hallották. Attól fogva nem volt tévéjük, de a francnak se hiányzott. Ekkor volt 12 éves. Ennek már három éve. Még három évet kell kibírni, és leléphet. Akkor lesz nagykorú.
Ezer szerencse, hogy nem a teljesen bomlott agyúak Amerikájában élnek, mert ott 21 évesnek kell lenni ahhoz is, hogy egy sört megihasson valaki. De arra már senki se ügyel, hogy kábítószert már egy tíz éves is magába lőhet, mert ugyan illegális, de van. Látott egyszer egy filmet, sikerült beszöknie, mert erre aztán végképp nem volt egy fityingje se, akkor látta, hogy mi van ott kint. Már majdnem véget ért az egész, üldözték a narkós stricit, mikor kivezették, mert nem volt jegye. Na bumm, biztos a jó nyert, ezekben a hülye nagyképű filmekben mindig a fehér kalapos jófiúk nyernek. Akik ezeket írják, meg elvállalják a nyálas szerepeket nagy lóvéért, fogalmuk sincs, mi megy az igazi életben.
Ezek a lábukat nem mernék betenni az ilyen házba, amiben ő él már 15 éve. Már csak 3×365 napot kell kibírni. Roxi azt mondta, ha fölcsináltatná magát valamelyik sráccal, akkor elköltözhet. Majd ha megbuggyan. Akkor utána semmi kiút, kész, passz, élhet úgy, mint ebben a házban az asszonyok többsége, szülhet egy fészekaljnyi kölyköt, kövér lesz és lompos, félre taposott sarkú cipőben mehet a kisboltba és könyöröghet egy kis haladékért, hogy vihessen haza két liter tejet, majd segélykor kifizeti. Persze ez szabálytalan, az a kockás füzet, amibe a tartozásokat írják, de ide még ellenőr nem tette be a lábát, ezt a potrohos főnök mindenkinek elmeséli, mert hogy van neki valakije fent a központban. Szerinte meg nincs, egyszerűen nem érdekel senkit ez a kis lepukkant bolt. Ki a kórság jönne ide megnézni, hogy mi a helyzet. Ide, a kerület legeldugottabb sarkába, ahol szemetet sodor a szél, és a taxis is két sarokkal odébb áll meg, ahol még nem verték ki a villanykörtéket. A másik verzió, hogy mehetne a térre, lehetne bárki macája. Hát ez neki nem pálya, meg is mondta Roxinak, akiről azt hitte, a barátnője, hogy más életre vágyik.
Az a kis szemét cafka meg elmesélte mindenkinek, hogy Alizka milyen nagyképű, meg azt hiszi magáról, hogy jó kis nő lesz, meg majd egyszer megjön nyitott tetejű kocsival, és kitódul mindenki a ház elé. A kölköknek rengeteg pénzt ad, hogy vegyenek a három utcával odébb lévő cukrászdában sütit, sőt lehet, hogy megveszi nekik az egész presszót, és Hédikét, aki fehér fityulában rakosgatja a poharakat meg főzi a kávét, azonnal kirúgja, mert az utálja a kerület összes gyerekét.
Ő persze le akarta köpni az emeletről Roxit, az ilyen utolsó pletykás tyúk nem érdemel mást, ez a minimum, de az anyját találta el, aki egész este itt üvöltözött az ajtó előtt, még jó, hogy apa teljesen elázva valamelyik haverjánál aludt. Ez tavaly ilyenkor volt.
Ma vagyok 15 éves – suttogta.
A válla fölött belenézett a vakfoltos, keresztben megrepedt tükörbe, és halkan megkérdezte:
– Ugyan ki lehetett az anyám?
