Salánki Anikó: Kedd, péntek, vasárnap

Misi bácsi a viaszkos vászonnal letakart asztalnál ült, és gondosan bekarikázta a naptárban a hét három fontos napját. A kiskonyhában a sparhelt sarkán langyosodott a borotválkozásra szánt víz. A reggeli tejeskávét már megette, a beleaprított kenyér miatt olyan volt az állaga, mint a főzelék. Ezt az unokamenye állapította meg, nem rosszindulatból, csak úgy, mint tényt.
Kinézett az ablakon, a redőnyök a nagyházon még leeresztve, persze, a fiatalok nem olyan korán kelők, hétvégén pihennek, jól teszik. Mikor az unokája haza jött, meg fiatalasszony is került melléje, nekik adta a házat, ő meg leköltözött ide, a melléképületbe. Kora ősszel kórházba került a vérnyomása miatt, a fia is meglátogatta, pedig messzire nősült, az eltelt évtizedek alatt ritkán jött. Míg őt ott bent vizsgálgatták, meglepetésként még egy helyiséget húztak a meglevők mellé, jó szakember a gyerek is, meg az unoka is. Zuhanyozó meg WC kapott helyet a szoba-konyhához, úgyhogy minden kényelme meglett.
Annak idején sokan óvták, hogy majd megjárja a nagylelkűségével, amikor lemondott a nagy épületről, de nem a károgóknak lett igazuk. Vandácska, mert így hívják az unokamenyét, rendesen ellátja, jól is főz, ő meg szeret itt lent lenni.
Annak idején ezt építette fel először, hogy a magukéban lehessenek addig is, amíg össze nem tudják spórolni a házra valót. Irénke, a felesége nem engedte, hogy kölcsönt vegyenek fel, így jó pár évük ráment, de megérte.
Igaz, kockaház, de akkor az volt a módi.
Öt éve már, hogy elment a párja, mint egy kis madár, csak úgy elrepült. Nehéz volt egyedül. A fiatalok mindig rohannak, az utcabeliek meg kicserélődtek, az ő korosztályából senki se maradt.
A doktornő azt mondta, hogy sétálgasson, az jót tesz az egészségének.
A piac lett a célja, ott néha még szót is lehet váltani, kérdezősködni, az nem kerül semmibe.
Tavaly tavasszal meglátott egy maga korabeli, bajuszos, mokány embert, kis cirokseprűt árult, már csak néhány darab volt előtte a földön akkurátusan kiterített katonai sátorlapon. Ez lett a beszélgetés alapja, ez a barnás -zöld vászon.
Szóra szó jött, kiderült, bár nem egy évben, de egy helyen töltötték le a szolgálati idejüket. Így kezdődött a barátságuk. Azóta ha esik, ha fúj, megy a piacra.
A keddi kicsi, a pénteki már jobb, de a vasárnapi az már tényleg emberes.
Kis székre telepszik, úgy beszélgetnek, a seprűk meg lassan elfogynak. Utána beülnek a hentesbolt melletti ivóba, megisznak egy kisfröccsöt. Sok évtized van mögöttük, így sok a témájuk is.
Kedd, péntek, vasárnap – ezek a hét legjobb napjai.