Mikor földre szállt angyalok kergetnek,
megáll az idő és a lélek.
Távoli hangok, zajok, léptek,
közelednek, földi gépek.
Eltaposnak, nem kérdeznek.
Szavaidat isszák ismeretlen mémek.
Reményeid omladoznak,
az új hitek kárhozottak.
Hajnalokban kik ébrednek, újból eltévednek.
Hova tűntek a szép remények?
Szertefoszlanak, mikor a kék eget nézed.
Jóságoddal gyújts tüzet, ha új lángot ad, öleld meg.
Féltve tartsd meg lelked – őrizd,
mint önmagadban hordott ritka kincset.
