Mikor rejtve marad a szó,
és csak hitet kérve jó, ragyog a lelkem, szárnyalni lenne jó.
Távoli akkor a végítélet,
sorsára szabott minden élet,
elveszettnek hitt álmok újra élnek.
Tükröt tart elém az idő, képzelt szép reménynek,
mikor elfáradt szavak útra kélnek, távoli réten virágok mesélnek.
A tó vizében, a tiszta forrásban,
elveszni vágyom, hűs sodrásában az időtlen
óráknak szűkre szabott pillanatában.
