Keresés
Close this search box.

Rigó Tibor: Sokáig még sehol sem bírtam

Sokáig még sehol sem bírtam
sodródom mint a széltépte falevél
minden útelágazásnál megálltam
rettegtem a bizonytalant
lépteim nyomára ráhasalt a tél
átléptem bár önmagam hogy embernek maradjak
de már az ősz verte sárba süppedek bokáig
tavaszig itt kell hogy maradjak
önmagamba becsapódó
kiégett meteroitnak
mint meg nem semmisíthető égi kőzet
ami kívül hideg ám belülről éget
engem soha nem érdekelt a látszat
kitaszított az ég is
maradni Isten fiának
szenvedni fázni
éj sötét felhőket fújni fel az égre
mert a vágyam oly nagy
embernek maradni
hogy meg-e érte
átlépni önmagam
túltolni a szabott határt
az
ettől-eddig engem börtönbe zár
azt mondják sokan ez a művészek átka
nem bírnak magukkal
szívük rab madárka
itt baloldalt verdes
rozsdás kalicba zárva
feltöröm hát
szálljon mint a vándorló fecskék
vérével festje meg az
őszi hűvösödő estét
és ha olykor
egy-egy megalvadt cseppje
lehull a földre
tudni fogom hogy koppanása megtörte a körülöttem
gyíkként kúszó
belém égő fájdalmas csendet.

Rigó Tibor alkotása

További bejegyzések