„Reményik Sándor – a Magyar kereszténység erdélyi költője.“

Reményik Sándor

(Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.
Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Életpálya:

A költő – Reményik Károly építészmérnök és Brecz Mária, Kolozsváron megtelepedett, dobsinai születésű szülők fia – 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott. Evangélikus elemi után a középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte el. Felsőfokú tanulmányait ugyancsak Erdély fővárosában, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. Négy éven át volt hallgatója, azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olosz Lajossal és a későbbi híres íróval, Makkai Sándor református püspökkel. Velük később a kisebbségi életben újra találkozott, komoly nemzetépítő munkában. Költeményt először az Új Idők című újság közölt tőle 1916-ban. Az Erdélyi Szemle állandó munkatársa 1918-tól. 1921-ben az ő szerkesztésében indult meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Az iskolában tanult történelmi és irodalomtörténeti anyaghoz járult a családi környezet, amelyben jellemet formálóan élt a negyvennyolcas szabadságharc eleven emléke. Édesanyja nemcsak szerette az irodalmat, hanem finom értője is volt.

A trianoni békediktátum kihirdetése után elhallgatott. A magányosság szigetére vonult vissza. Ez a Reményik – a Végvári versek után – szenvedő, törődő, halk hangú ember. Belső töprengéseit, legbensőbb érzéseit is a nagy megrendülés élménye színezi. Testi szenvedésekben is része volt, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen.
Mégis mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat. Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élniakarás-vágyának szimbóluma.

Reményik Sándor:
Ha nem lesz többé iskolánk…

Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
– Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, –
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.

Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Megemlegettetünk.

Ez a Reményik már a transzilvanizmus lírai képviselője volt. Számot vetett a kisebbségi létezéssel, amely mindig lesz, amíg lesznek államok amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai. A formának tán nála nagyobb mesterei is voltak a magyar lírában, de nem volt senki aki nála több gondolatot, érzést pendített volna meg. S túl a költészeten, magatartást is jelentett Reményik Sándor. Sorsvállaló volt. Hazája elvesztése súlyos depresszióba ejtette, amiből a morfium csapdájába esett. A kor szintjének megfelelően elektrosokkal felérő inzulinsokkal kezelték. Egy ilyen alkalommal ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg. Városa mint a magyar nemzet halottját temette az evangélikus templomból. A költő a Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”

„Reményik Sándor a Magyar kereszténység erdélyi költője.“

Édesapja neves, vagyonos építészmérnök volt. Reményik Sándor középiskoláit Kolozsvárott végezte, itt kezdte jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be. Hivatalt sem vállalt, örökségéből és irodalmi tevékenységéből élt. A költőt a lelkek építészének tartotta. Első verseskötetei (Mindhalálig, 1918; Végvári versek 1918–1921, 1921) már korán népszerűséget biztosítottak számára. Lírája az 1920-as évekre forrott ki. Ekkorra versei, bár a transzszilvanizmust tükrözik, erőteljesen érződik bennük a költő humanista felfogása.

Alapításától, 1921-től fogva főszerkesztője volt a Pásztortűz folyóiratnak. Versei bővelkednek természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, de felbukkan a humor is. Nagyon fontos szerepet játszik bennük a szimbolizmus is. A Gondolatok a költészetről (Arad, 1926) című tanulmánya a költői hivatás kérdéseit fejtegeti. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el.

Reményik Sándort személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért és ebből az erőből kincsként születő verseiért tisztelték a kortársai. A magyar lírában kevesen voltak akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő.

Verseit angol, cseh, francia, horvát, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák, román, svéd és szlovák nyelvre fordították le. Összes versét 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Könyvkiadó és a Kálvin Kiadó adta ki két kötetben.

Művei, róla készült kiadványok:
  • Fagyöngyök. Versek; s. n., Kolozsvár, 1918
  • Végvári: Segítsetek! Hangok a végekről. 1918–1919; Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, Bp., 1919
  • Csak így… Versek; s. n., Kolozsvár, 1920
  • Végvári: Mindhalálig. Versek. 1918–1921; Kertész Ny., Bp., 1921
  • Végvári: Versek. Hangok a végekről. 1918–1921; Kertész Ny., Bp., 1921
  • Vadvizek zúgása. Versek. Radnaborberek, 1921. június-júllius; Minerva, Kolozsvár, 1921
  • A műhelyből. Versek; Studium, Bp., 1924
  • Egy eszme indul. Versek; Az Út, Kolozsvár, 1925
  • Atlantisz harangoz. Versek; Magyar Irodalmi Társaság, Bp., 1925 (A novella és vers magyar mesterei)
  • Kallós Béla: Honszeretet. Hazafias jelenet. Végvári költeményeiből össze-állítva; Debreczenyi Ny., Székesfehérvár, 1925
  • Gondolatok a költészetről; Vasárnap, Arad, 1926
  • Két fény között. Versek; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár, 1927 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa 1927. évi sorozat)
  • Szemben az örökméccsel. Versek; Studium, Bp., 1930
  • Kenyér helyett. Versek; Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Bp., 1932
  • Romon virág. Versek. 1930–1935; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj, 1935 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa IX. sorozat)
  • Apocalipsis humana; Athenaeum, Bp., 1940
  • Magasfeszültség. Versek. 1935–1940; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1940 (Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa XII.)
  • Reményik Sándor összes versei; Révai, Bp., 1941
  • Egészen. Hátrahagyott versek; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942 (Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XIII.)
  • Jelt ád az Isten. Istenes versek; gyűjt., szerk. Imre Mária; Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Bp., 1981
  • Az építész fia. Versek. 1916–1941; vál., bev. Kántor Lajos; Kriterion, Bukarest, 1983
  • Reményik Sándor összes versei, 1-2.; Auktor, Bp., 2000
  • Hátrahagyott versek; sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis, Kolozsvár, 2002
  • Félig élt élet. Olosz Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1912–1940; sajtó alá rend. Kis Olosz Klára; Polis, Kolozsvár, 2003
  • Lám Béla levelezése. Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral; összeáll. Hantz Lám Irén; Stúdium, Kolozsvár, 2005
  • Reményik Sándor összes verse, 1-2.; sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis– Kálvin–Luther, Kolozsvár–Bp., 2005
  • Kézszorítás. Írók, művek, viták, 1918–1941; sajtó alá rend., bev. Dávid Gyula; Polis–Luther, Kolozsvár–Bp., 2007
  • Vércsöppek a hóban. Rövidprózai írások. 1914–1919; bev. Áprily Lajos, sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis, Kolozsvár, 2009
  • Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1920–1941; sajtó alá rend., jegyz. Liktor Katalin; Petőfi Irodalmi Múzeum–Polis, Bp.–Kolozsvár, 2014
  • Rianás. Kiadatlan versek és kisprózai írások; összeáll. Urbán László, szerk., utószó Balázs Imre József.; Jaffa, Budapest, 2019
  • Isten közelében. A verseket válogatta, szerkesztette: Imre Mária. Unikornis – Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 1991.

Reményik Sándor:
VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

 

Reményik Sándor:
Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér
És akkor…!!!

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

 

Reményik Sándor:
MINDHALÁLIG

Most mélységekből szakad föl a szó
S nem csinált virág, nem papírhajó,
De Óceán setétjén égő gálya,
Mit röpít a szív tajtékos dagálya,
A mélybe le s a mélyből újra fel,
Ma szólni nem lehet s ma szólni kell:
Szeretlek, népem, mindhalálig.

Egy érzés szunnyadt bennem hangtalan,
Némán, keményen, mint kőben arany,
Most csákány töri, bontja, fejti föl
Az érzést, amely üdvözít – és öl
S mártíromságot szenvedtet velem;
Mi ez? Szokás, nyelv vagy történelem,
E szó: Szeretlek mindhalálig?!

Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet;
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek népem mindhalálig!

Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha;
Nem így; míg jött a sors, a mostoha,
És megmutatta, hogy Te: én vagyok,
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok,
Mint a levél, ha elszárad a fa,
Mint a gyermek, kit elhágy az anya,
Szeretlek népem mindhalálig.

Ha te nem vagy, nincs álom, illat, szín,
Az élet babyloni vizein.
Nincs fáklya, mit a szív magasra tartson.
És ülünk egyformán a szürke parton:
Alélt lelkek egy alélt földtekén…
És ha te nem vagy, nincs e költemény:
Szeretlek népem, mindhalálig.

Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh’se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!

forrás: alapinformáció – wikipédia –
Szerzői művek.

(CREATIVE COMMONS!)

További bejegyzések