Rébb Terézia: Alizka

– Férjhez menni tudni kell! – harsogta Aliz édesanyja minden jelentős társasági eseményen. A vendégek azt hihették, hogy ezzel saját férjét, a jó nevű mérnökembert dicséri, de a leánya tudta, ez a figyelem felhívás csakis neki szól, és arra ösztönzi, hogy jól nézzen körül, vesse be magát a vendégek közé, különös tekintettel azokra a csoportokra, ahol szabadnak látszó, de mindenképpen kihagyhatatlan lehetőségnek számító férjjelöltek észlelhetők.
Ha Alizka nem viselkedett elég jól, otthon aztán megkapta a magáét a hálátlanságáért a reápazarolt energiáért, a méregdrága ruháért, meg a fodrászért is, ahová az anyja elcipelte, és ahol dupla annyi időt kellett eltölteniük mire mindketten elkészültek.
A rakoncátlan leány akkor sem kapott vacsorát, ha nem sikerült összehoznia egy jó ismeretséget sem, és az egy szuszra letudott közel egy órás üvöltözés után, az anyja levegőnek nézte, egészen a következő prominens társadalmi eseményig.
Aliz ma már csak mosolyog ezen. Igaz, az arrogáns mondat álmaiban néha felbukkan, és olyankor átizzadt hálóruhában ébred, de tudja, hogy az anyja csak jót akart neki, hogy amit elért neki köszönheti és milyen érdekes a minden bizonnyal szigorú, de következetes nevelés semmilyen rossz következményekkel nem volt a lelki világára.
Harminc éves éppen csak elmúlt és lám, már harmadszor is férjhez ment. Egyik parti jobb volt a másiknál. Ez valóságos fejlődéstörténet.
Alizka a feltűnő és izgalmas szépség ritka példája. Minden férfi birtokolni szeretne egy olyan csodát, amely hozza azt a bájos arcot a tökéletes vonásokkal és a nyúlánk, karcsú alakot, amelyen minden ruha hibátlanul mutat. Hosszú, hullámokban redőző éjfekete haja ráadásként egyenesen megbabonázta az embereket.
Ilyen hatással lehetett Ákosra is, aki valósággal elalélt, amikor először meglátta őt. Biztos volt benne, hogy az övé lesz ez a gyönyörűség. A külső megjelenésen kívül az is szimpatikus volt benne, hogy Alizka egy megfelelő egzisztenciával rendelkező nő, aki építészmérnök végzettséggel is rendelkezik.
Igaz, nem gyakorolta hivatását, mert elég hamar megörökölte első férje nyomtatványkiadó cégét. A férfi hetven körül volt már, és a szíve vitte el.
Ákos sietett elvenni a gyönyörű özvegyet, nehogy valaki másé legyen. De csak az esküvő után derült ki, hogy a szépséges Aliz óriási megszállottsággal, de szinte mindig dolgozik valamin. Luxuslakások belső terveit készítette megrendelésre vagy kiadó cége ügyeit intézte. Szabadidejében saját házukat is elkezdte átalakítani, amit Ákos hozott a házasságba. Mindig mindenfélét csinált, csak egyet nem, sohasem ölelt.
Úgy viselkedett, mint aki tisztában van vele, hogy a férfiak rendszerint őrülten beleszeretnek, és nem aggódott miatta, hogy valaha is egyedül marad. De ugyanezek a férfiak szinte soha nem kaptak semmit, csak a hűvös szépséget. Mindent a szemnek, semmi viszonzást az érzéseknek és egy kis koncot sem az érzékeknek.
Ákos otthagyta érte a családját, és mindent az ölébe rakott. Aztán esténként, mikor odabújt volna Alizkához, akkor jött a fekete leves. A nő vagy tervezett valamit, vagy mozaikokból álló képet rakott akkurátus gondossággal, vagy éppen tornázott. Nem foglalkozott a férfivel, ám cserébe hibátlanul gyönyörű volt, ugyanakkor rideg és elérhetetlen, mint egy jégkirálynő.
Egyetlen alkalommal azért, kedves tudott lenni Ákoshoz. Annak a napnak az előestéjén, amikor megkötötték a nagy összegű életbiztosítást, és kizárólag egymás kedvezményezettjei lettek. Egy életbiztosítás szükséges a vagyonos férfiak estében is. Főleg, ha nem tudni mi szerepel a végrendeletükben.
De Ákos már a múlt. Ott hibázta el, hogy szeretett iszogatni a tóparti nyaralójában. Egy ilyen alkalommal Aliznak hirtelen csónakázni támadt kedve. Akkor is tudta már, hogy ez a vízi túra megváltoztatja majd az életét. Csakugyan, a csónak felborult a tó legmélyebb részén. Csak Alizka tudott kiúszni a partra, köszönhetően kiváló kondíciójának. Jól jött akkor az életbiztosítás.
Az évek alatt Alizka vagyona igen szépen gyarapodott. Hosszú ideig gyászolta Ákost, akinek már az arcára sem emlékezett a gyászév végére, de aztán újra megismerkedett valakivel. Természetesen egy olyan férfivel, aki azonnal behódolt a szépségének, és aki ugyanakkor valami exkluzív dolgot tudott nyújtani. Egy hónapot jártak együtt és Alizka újra beadta a derekát, köszönhetően a kitartó ostromnak, melyet új kapcsolata folytatott a kezéért.
Az újdonsült férj, – Sándor – a szőlőbirtokos borász, akinek saját kúriája volt távol mindentől, főleg a város zajától és az idegesítő, kíváncsi szemektől. Sándor, az elképzelhető legjobb parti, hiszen nincsen családja, és a szülei sem élnek. Alizka lett a mindene. Sándor keveset beszélt, de annál jobban tudott figyelni. Annyira figyelmes volt, hogy kitalálta szépséges neje legrejtettebb kívánságait is. Elvitte Japánba és Brazíliába, mert ott még nem járt. Megvette neki álmai autóját. Ugyanakkor végtelenül türelmes volt vele.
Annak sem adott hangot, hogy Alizka még egyszer sem engedte be a hálószobájába mióta összeházasodtak. Lassacskán minden ügyben beavatta a bizalmába. Alizka előtt lassan feltárult az egész kép, amely mögött sokkal gazdagabb széf rejtőzött, mint ahogy legelőször hitte. Milyen jó is egy pompás kúriában élni. Mindkettejüknek külön lakosztálya volt. Igaz, a személyzet hétvégén szabadságot kapott Sándor javaslatára, de hét közben mindent elkészítettek az ő kényelmükre. Sándor minden részletre odafigyelt.
Alizka úgy érezte magát, mint egy királyné, de minél többet látott, annál inkább eluralkodott rajta a felismerés, hogy ő inkább királynő szeretne lenni. Sándor lassacskán bevezette őt saját szenvedélyének rejtelmeibe. Megmutatta neki a hatalmas szőlőbirtokot. A borházakat és az ősi pincéket is végiglátogatták együtt, ahol már érlelődött az újbor.
Sándor oktatta nejét mustgáz veszélyeiről is és megmutatta, hogy minden pincéhez van mustgáz érzékelő műszer. Régen csak gyertyákat használtak, igaz a gyertyák még jelenleg is bevethetők, de mostanság csak a hangulat-keltés kedvéért vannak a vaskos, nehéz pinceajtók mellé készítve.
Minden mennyei vacsorához más és más borspecialitást hozatott a férfi. Az igazi különlegességek a kúria melletti régi pincében készülnek. Sándor azt személyesen felügyeli. Egy szombati napon szerette volna megmutatni Alizkának az ősi pincét, ahol még soha nem jártak együtt. Nem volt messze, Alizka új kocsijával hajtottak odáig. Sándor kinyitotta a nehéz vasajtót, amelyen még egy vaspánt is volt a biztonság kedvéért.
Sándor előrement a pincébe és meghagyta Alizkának, hogy ne kövesse. Levitte magával a mustgáz-mérőt is a lépcsőn. A szerkezet jelezni kezdett, és Sándor felkiabált Alizkának: – Nem tudunk lemenni, mert magas a koncentráció. Én is felmegyek azonnal! – Alizkának viszont már egy sokkal nagyobb szabású terv járt a fejében. Előrelendítette kisportolt lábát és adott egy erőteljes lökést a férjének, mielőtt az felért volna a lépcsőn. A férfi a gázmérővel a kezében lezuhant a pincébe. Azután Alizka gyorsan bezárta a nagy vasajtót és lekapcsolta a villanyt. Tudta, hogy a helyzet hamar megérik majd az ő terveinek, sokkal hamarabb, mint az újbor. Kis idő múlva majd visszajön, gyorsan felhozza a mérőműszert és nyitva hagyja az ajtót, hogy úgy látszódjék, a férje óvatlanul ment le a mustgázzal teli pincébe.
Egy óra múlva valóban visszament, kinyitotta a nagy vasajtót majd egy égő gyertyát maga előtt tartva ment lefelé a lépcsőn. Egyre lejjebb merészkedett, de a pince alján nem látta sem a férje testét, sem a mérőműszert. Vajon hová tűnhettek? Már csaknem a lépcső legalján volt, mikor meghallotta, hogy a pince nehéz vasajtaja becsukódik a feje fölött. – Te szemét! – sikította Alizka. Sándor említette, hogy a legtöbb pincének van vészkijárata, de erről nem szólt egy szót sem. Hol lehet a kijárat? Valamelyik hordó mögött? Villámgyorsan kellene megtalálnia. Itt legalább negyven hordó van, de már alig látja őket és most a gyertyája is elaludt.